Nincs is jobb családi móka egy jó kis biciklizésnél, ha kellemesre fordul az idő. A hétvégi kirándulások szuper kelléke a kerékpár, sokkal gyorsabban lehet vele haladni és mókásabb, valamint környezetkímélőbb két vagy három keréken utazni, mint autóval.

A természet nem csak páratlan látványvilággal látja el a nagyokat és kicsiket egyaránt, de remek lehetőség arra, hogy az apróságokat környezettudatosságra nevelje a szülő, miközben mindenki remekül érzi szórakozik.

Előkészületek

Ha egy remek receptet szeretne elkészíteni az ember, nem árt ha van egy sütője és némi gyakorlata. Nincs ez másképp a biciklizés esetében sem, tehát ha kisgyerekkel szeretnénk egy-egy túrának nekivágni, fontos a jó minőségű felszerelés, a bicikli és az előzetes felkészülés.

Soha ne induljunk útnak, ha a gyerekek nem gyakoroltak eleget, nincsenek tisztában hogyan kell két keréken közlekedni. Léteznek futóbringák, sőt direkt a bizonytalan gyerekek számára készített 2 az 1-ben biciklik, melyek a sima használat mellett, háromkerekűvé hajthatók, sőt fel és leszerelhető pedállal rendelkeznek.

Gyakoroljunk velük sokat és ha a biciklitúrára kerül sor, az egyik szemünk az úton, a másik pedig az apróságokon legyen!

Felszerelés

A családi bringázások közepette nem szabad megfeledkezni a biztonságról sem, így a megfelelő védőfelszerelés nélkülözhetetlen egy-egy úthoz.  A könyék- és térdvédő, illetve a sisak az, ami megnyugtathat minket, ha a gyereken vannak.

Fontos, hogy az útra megfelelő ruházattal és enni- innivalóval is készüljünk, hiszen a kimerítő úton nem árt az utánpótlás. Nem árt a rovarriasztó, ha fás vagy erdős környezetet szemeltünk ki útvonalnak. Nyáron a napvédő krémek is elengedhetetlenek. Egy apró tipp a kellemetlenségek elkerülésére: mindig előzetesen tájékozódjunk a potenciális időjárásról és úgy lőjük be a legmegfelelőbb időpontot.

Mindig, mindenkinek

Tévhit, hogy az apróbb gyerekekkel nem lehet biciklitúrára menni, hiszen egy jó gyerekülés és a mindenre felkészítő hátizsák csodákra képes, így a család minden tagja korhatár nélkül élvezheti ahogyan az idilli tájkép tovaszökken pár perc pedálozás elteltével.