A 2020-as év az élet minden területén változásokat hozott, nem kivétel ez alól a fogyasztói magatartás sem. Kereskedőként fontos, hogy ilyen időszakokban helyesen mérjük fel a közelgő trendeket. Mutatjuk, mire lesz hatalmas igény jövőre. 

Ahogy már korábban beszámoltunk róla, idén a vártnál jobban felfutottak a tudományos, vagy más néven STEM játékok (a rövidítés a Science, TechnologyEngineeringMath, vagyis Tudomány, Technológia, Műszaki tudomány és Matematika szavakat rejti). Ennek oka az akadozó és bizonytalan oktatásban, és a gyermekük fejlődését támogatni vágyó szülőkben rejlik. 

Az ilyen tudományos játékokra specializálódott angol vállalat, a Thames & Kosmos idén 80%-kal több játékot adott el, mint a korábbi évben. Ennek megfelelően már tölti a készleteit, mert a piackutatások alapján jövőre is fokozott igényre számít ebből a játéktípusból. 

Az online oktatás és a digitálisan kapott anyagok nem minden tantárgy esetében képesek olyan hatékonysággal átadni a tudást, ahogy egy tanteremben tartott óra tenné. A kémia és fizika órákon végzett kísérletek, a szemléltetett matematikafeladatok mind járulékos veszteségei a jelenlegi helyzetnek. Az ilyen hiányosságok hatása nem azonnal mérhető, a problémák a későbbiekben fognak kiütközni. Az előrelátó szülők ezért minden lehetséges módon megpróbálják pótolni azt, ami az oktatásból most kimarad. 

A fiatalabb korosztály számára tervezett készségfejlesztő játékok is előtérbe kerülnek, mert a gyerekeket hátrányosan éri a társas érintkezések csökkenése, valamint az eddiginél jóval ingerszegényebb környezet. A befutók azonban egyértelműen az iskoláskorú gyerekek számára készített STEM játékok. 

Ezekből a Modell és Hobby kínálatában is számos változat elérhető. A játékok már a tudomány minden területén képviseltetik magukat, így találunk csillagtérkép kivetítőt, megépíthető szerkezeteket, gyerekeknek szánt kémiai labor készletet, elektronikai szettet és még rengeteg STEM játékot.